Tisztelt Kolléga, kedves Barátunk!
Meggyőződésünk, hogy a magyarországi alternatív iskolákban a legújabbkori kialakulásuk immár több mint 30 esztendejében olyan mértékű “szellemi tőke” halmozódott fel, melyet időről-időre érdemes bemutatni a köznevelés napi feladatai közt helytálló pedagógusoknak, felelős tanügyigazgatóknak, oktatáspolitikusoknak, döntéshozóknak, érdeklődő laikusoknak – attól a céltól vezérelve, hogy a kincsek minél hatékonyabban és minél szélesebb körben segítsék a társadalom (szűkebben a köznevelés) fejlődését, jól-létét.
Ennek jegyében – az Alapítványi és Magániskolák és -óvodák Egyesülete (AME) és a Szabad Iskolákért Alapítvány (SZIA) védnöksége mellett – a Magyar Pedagógiai Társaság Szakmai Kollégiumának ülését e feladatnak szenteljük.
Az ülésre jelenléti és online formában 2025 december 3-án 16 órai kezdettel kerül sor az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara Kazinczy utcai épületének 203 sz. tantermében.
Úgy tervezzük, hogy az előre felkért szakemberek (Andóné Nagy Katalin, Bakonyi Katalin, Fehér Márta, Horn György, Kerényi Mari, Lányi Marietta, Lipták Erika, Mezei Kata, Orsós János, Szebényi Csilla, Szeszler Anna) két fókusz köré – két ülésszakaszba rendezve – mutatják be intézményük vonatkozó sajátosságait, eredményeit, ahogy mostanában mondjuk, “jógyakorlatukat”.
Az első fókuszban a gyerekek, tanulók – helyzetük, fejlődésük, a fejlődésük, tanulásuk, emberré növekedésük támogatására alkalmazott módszerek állnak, a második fókusz középpontjában az iskolák “felnőttsége” (belső és külső partnerek teremtette kihívások) állnak.
A rövid prezentációk után szabad beszélgetésre invitáljuk a résztvevőket. Mire van lehetőség a mai “köziskolai” keretek közt is ezen eszközrendszerek alkalmazására, milyen kipróbált megoldásokat ajánlanak az “alternatívok”? Miképp motiválható jó iskola működtetésére a társadalom, a szülők közössége, a pedagógus, a diák s az iskolafenntartó? Előre bocsátjuk azt is, hogy tudunk más alternatív pedagógiai kezdeményezésekről és hagyományokról, hatékony intézményekről is – egy ilyen program keretei közé ezúttal a fenti nevekkel fémjelzett iskolák (Báthory Zoltán kifejezésével szólva) mozdonyemberei kerültek, bízunk abban, hogy lesz alkalom a többiek megmutatkozására is.
Tisztelettel invitáljuk az ülésre.
A szervezők nevében kérem, e levél kézhezvételétől számítva egy héten belül, legkésőbb november 14-ig igazolja vissza részvételi szándékát (mptiroda@gmail.com) címre. Így tudjuk biztosítani lehetőségeink mellett a résztvevők fizikai és szellemi komfortját.
A rendezvényen a részvétel térítésmentes.
Várakozással
Trencsényi László az MPT elnöke