Kereszty Zsuzsa laudációja

Két mondat és két erős élmény köt Alsószentmártonhoz és Gilvánfához, mindegyik hosszú évek óta kísér

• Többen kérdezték Lankó Józsefet, közöttük Somos László kaposfői plébános és az arnói Márta nővér is – ,  mi  a  cigánypasztoráció lényege. Lankó   József válasza így szólt:

” Legyél minél többet a cigányok között, és ha nagy, irgalmas szíved van, akkor tudni fogod, mit tegyél; ha nincs, akkor bármit mondok – hiábavaló.”

Ebből a szemléletből,  a cigányokkal való együttélésből  született az alsószentmártoni óvoda, a mánfai  Collegium Martineum, ebből születtek a kórósi, adorjási, magyarmecskei, gilvánfai tanodák, az oldi, nagyfalui családi napközik.

• Budán élő huszonéves lányokkal, tanítójelöltekkel próbáltam érzékeltetni, hogy cigányellenességük mentális betegség, ha önismeretre akarnak szert tenni – ami pályájukhoz úgyis nélkülözhetetlen – meg kell keresniük a módját, hogyan szabaduljanak meg tőle. Ekkor találtam rá a Nyitott Ház egyik szociális munkásának – tapasztalatait összegző mondatára:

„Utálod a cigányokat? Menj el Gilvánfára – meggyógyulsz!”

• Az élmények egyike: egy Mánfán nevelődött fiú érzékeltetni akarta azt a hatást, amelyet tanára, Heindl Péter gyakorolt rá, és ez a kép jelent meg előtte: „H. P. egy követ dobott a  folyóba, a kő  hullámot vetett, én pedig most is ezen  a hullámon szörfölök”.
• A számomra legerősebb élmény legalább két évtizeddel ezelőtt, az ELTE Tanítóképző karán keletkezett. Kovalcsik Katalin és Csongor Anna roma speciálkollégiumot vezetett mintegy húsz tanítójelöltnek, akik lelkesen jártak az órákra, érdemben vizsgáztak, ám közülük néhányan azt kérték, ne írjuk be az indexükbe, hogy ilyen kollégiumot végeztek, hiszen akkor nagyobb az esély arra, hogy cigány osztályokba helyezik őket tanítónak. –  Át szerettük volna törni ezt a falat, amely a kurzus után is fenn maradt bennük, töprengtünk, hogyan is lehetne. Kovalcsik Kati ötlete volt, hívjuk meg – akkor már nemcsak a speciálkollégistákhoz,  hanem nagyobb körbe – Lankó József plébánost . –

Kora délután volt, a hallgatókkal egy közel száz fős teremet töltöttünk meg, amikor megékezett farmerban, hosszú hajjal az alsószentmártoni plébános, és mesélni kezdett. A számomra legerősebb történet egy kislányról szólt, akit az anyja nem akart megszülni, majd megszülte, de nem vette magához, a plébános pedig elhozta a kislányt kórházból, és a gyerek a plébánián nevelődött fel. – Ha irgalmas nagy szíved van, tudni fogod, mit tegyél.

Mindennek a légkörét, a hely szellemét, a genius loci-t, az innen kisugárzó szellemet szerettem volna érzékelni. Gondolatban ott  leszek,  remélem, még a valóságban is.

Forrás:
Rashajok, papok, szerzetesek, istenes emberek a cigányok között (Kereszty Zs. szerk.) JTMR, 2014
A Várhegyi Díj első tíz éve (Bak Zsófia szerk.) AME 2012

—————————————————————————————————————————

     Bicskei Zsüliett tanodás emlékei

Sok szeretettel köszöntök mindenkit! Bicskei Zsüliet vagyok, első éves hallgató a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán.  Nagy öröm, hogy itt lehetek a mai napon és megoszthatom a Tanodával kapcsolatos tapasztalataimat és élményeimet!

A Tanodával gimnazista koromban ismerkedtem meg.  Segítségre volt szükségem ahhoz, hogy az iskolai feladatokat el tudjam végezni. Ezt a tanulási segítséget az akkori mentoromtól meg is kaptam, de rájöttem, hogy tanodásnak lenni többet jelent ennél. Érdekes módon itt nemcsak tanulásban segítettek, hanem például a kézügyességem is fejlődhetett a kézműves foglalkozásokon. Emlékszem egy kézműves foglalkozást követő napra, mikor ott ültem az iskolapadban. Épp kicsöngettek, amikor a barátaim odajöttek hozzám, és megjegyezték, milyen egyedi bőr karkötőm van. Elmosolyodva megköszöntem majd elmeséltem nekik, hogy ezt a tanodában készítettem. Viccelődve mondták, hogy tudnak nekem egy gyors módszert arra, hogy meggazdagodjak: Készítsek rengeteg ilyen karkötőt a Tanoda kézműves foglalkozásán majd jó pénzért adjam el. Sokat nevettünk ezen az ötleten. Ők is szívesen részt vettek volna ilyen foglalkozásokon. Sajnos nem helybeliek voltak és az utazás miatt ez nem volt megoldható. Ekkor jöttem rá, milyen szerencsés vagyok, hogy nekem itthon van erre lehetőségem.

Aznap jöttem rá arra is, hogy a kézügyességemen finoman szólva van mit csiszolni. Nem rajongok a kézműves dolgokért, de a tanodai pedagógusok mellett szerettem részt venni az ilyen programokon. Kézműves dolgokban nem vagyok igazán ügyes, de ők ezt sosem éreztették velem. Mellettük senki sem érezheti magát ügyetlennek, és könnyű elkészíteni még egy nagyon bonyolult díszt is. Türelmesek és empatikusak az ilyen alkalmakon.

Emellett a tanodában sportolásra is van lehetőség. A nagyteremben és az udvaron sokféle sportjátékot ki lehet próbálni. A fiúk rendszeres fociedzésen és meccseken vehetnek részt, a lányok pedig a táncban próbálhatják ki magukat. A húgom is tagja a tánccsoportnak, mi több ő is a mai napi fellépők között van.

Visszatekintve az elmúlt néhány évre bátran kijelenthetem, hogy a legelső tanodával kapcsolatos meghatározó élményemet egy kórházban szereztem. Egy kis időre be kellett feküdnöm megfigyelésre. Én akkoriban friss, új tanodásnak számítottam. Nem olyan rég iratkozhattam be. Aznap én nem vártam látogatókat, nem számítottam arra, hogy valaki majd bejön hozzám. Emlékszem ott feküdtem az ágyamban, olvasgattam. Éhes voltam, vártam az ebédet és számolgattam a perceket, hogy mikor mehetek végre haza. És hirtelen, váratlanul megjelent két tanodai alkalmazott mosollyal az arcán.  Hoztak egy-egy széket, leültek mellém és beszélgettünk egy keveset. Mielőtt elmentek, letettek az asztalra nekem mézeskalácsot, amit egy nappal korábban a többi tanodással együtt sütöttek. Nem jeleztem nekik, hogy kórházban vagyok, és mégis ott voltak mellettem a kórteremben, velem beszélgettek. Azt éreztették velem, hogy számíthatok rájuk és őket érdekli, mi történik az életemben. A mézes kalács amellett, hogy finom volt, számomra azt jelképezte, hogy az egész Tanoda visszavár. Nemcsak a tanárok, hanem a többi diák is, hogy egy kellemes és izgalmas csocsó meccset lejátszhassunk újra. Ez volt az első meghatározó élményem.

Az elején nagyon furcsa volt számomra, hogy azokat az embereket, akikkel nap mint nap tanultam, a saját otthonomban is látom.  Emlékszem, volt olyan, hogy nem mentem be a Tanodába, mert aznap filmvetítés volt, és olyan filmet vetítettek, ami számomra nem volt szimpatikus. A film végeztével ugyanaz a két tanodás tanár, akikkel a kórházban is találkoztam, eljöttek hozzám. Eljöttek a saját otthonomba, és megkérdezték milyen tanulnivalóm van, és miben tudnak segíteni. Az itt dolgozókon sose látom azt, hogy az órát lesve, már tűkön ülve várják, mikor jár már le végre az a nyamvadt munkaidő. Nem! Lehet rajtuk látni, hogy szívvel-lélekkel csinálják ezt. Szeretik a munkájukat és élvezik, amit csinálnak.

Mikor gimnazista lettem, szükség lett egy kollégiumra a gyatra tömegközlekedés miatt. A szüleim a kollégiumot nem tudták nekem finanszírozni. A tanodára ekkor is számíthattam. A Tiszi ösztöndíjjal támogatja azokat a tanulókat, akik a zárt közösségből kimerészkednek. Azokat, akik vágynak arra, hogy kilépjenek a faluból és tanuljanak. Ez az ösztöndíj lehetővé tette, hogy a szüleimnek ne kelljen aggódnia kollégiumi díj miatt. Hatalmas tehertől szabadították meg ezzel a szüleimet. Sok korombeli fiatalnak a tanoda és a Tiszi nélkül esélye sem lenne kitörni azokból a körülményekből, amikbe beleszületett. A szülők érzelmi támogatással tudnak a gyerekek mögé állni, és ez nagyon fontos. Anyagilag viszont nem tudják támogatni gyermekeiket. Sok fiatal elhanyagolja a tanulmányait, mivel tudják, hogy ezzel csak gondot zúdítanának a szüleikre. Inkább gyors anyagi források után néznek. Elmennek napszámba, címerezni vagy szőlőbe kacsolni, hogy a családjuknak segíteni tudjanak.

Az érettségi után sem ért véget a kapcsolatom a tanodával. A főiskolán is szükség volt kollégiumra ugyanúgy a tömegközlekedésnek köszönhetően. A kollégium viszont előleget kért. A szüleim sajnos ezt nem tudták finanszírozni. Amikor az egyik tanárom ezt megtudta, felhívott és felajánlotta, hogy ő kifizeti ezt nekem. Még csak kérnem sem kellett. Elmondhatatlanul kellemes élmény volt ez számomra. Nagyon kedves gesztus volt ez tőle. Érezni lehetett a szeretetet. Ezt nagyon kevés ember tette volna meg. Egy rokonért, testvérért még csak megteszi az ember, na de egy cigánylányért, aki még csak nem is rokon, nem is a lánya!  Szeretem a tanodában, hogy az itt dolgozók sose néztek le a bőrszínem vagy az etnikai hovatartozásom miatt. Sosem általánosítottak. Nem mondták azt soha sem, hogy kis cigány, belőle úgy sem lesz semmi. Örüljön, ha közmunkás lesz. Nem! A tanoda hitt bennem akkor, amikor még én sem hittem magamban. Hitt abban, hogy én is elérhetek valamit, hitt abban, hogy én is lehetek valaki a bőrszínemtől és etnikai hovatartozásomtól teljesen független.

A hitüket még akkor sem vesztették el, amikor kiderült, hogy matematikából szükség van egy „engem kezeljenek másképp” típusú papírra. Kiharcolták sok nehézség árán ezt a papírt miközben folyamatosan bátorítottak és biztattak. Hosszú és nehézkes procedúra volt. Én már azért is díjat adtam volna. Kevesen vágtak volna bele egy ilyen nehézkes és bonyolult folyamatba pláne egy cigánylány kedvéért, hiszen bármikor megunhatja, és otthagyhatja az iskolát. Egyszerűen nem éri meg. A tanoda azonban teljesen másképp gondolkodott, és amikor a legnagyobb szükségem volt arra matekos papírra megszerezték nekem. Ha akkor ők ezt nem teszik meg, most valószínű nem állhatnék itt. Kibuktam volna a gimnáziumból. Nagyon hálás vagyok a tanodának, hogy akkor hitt bennem és nem hagyta, hogy beérjem a nyolc általános végzettséggel.

Miután nagy nehezen meglett a felmentésem matematikából, az önbecsülésem kicsit alábbhagyott. Úgy éreztem, hogy én emiatt kevesebbet érek, de jött a tanoda és elkergette ezeket a gondolatokat. Azt éreztették velem, hogy értékes vagyok. Segítették megtalálni az utamat.

Mindig vágytam arra, hogy hasznos legyek az embertársaimnak, de nem mertem belevágni. Nem tudtam, hogyan lehetséges ez. Láttam, hogy itt a faluban Tiszi jóvoltából az idősek meleg ételt kapnak. Én is segíteni akartam és hasznos lenni csak úgy, mint ő. A tanoda arra biztatott, hogy merjek nagyot álmodni, merjek belevágni az ismeretlenbe. Hálás vagyok, amiért ezt az ismeretlent nem kellett egyedül megismernem. Nem kellett egyedül helytállnom, mert segítettek a hátrányokat leküzdeni.

Az érettségihez elengedhetetlen volt egy választott tantárgy. Ez az én esetemben az olasz volt. A tanoda felajánlotta, hogy az egyik mentor segít felkészülni. Este nyolc után bejött hozzám a kollégiumba és együtt odasóztunk, miután ő előtte már nyolc órát már ledolgozott a tanodában és mehetett volna haza a családjához. Volt olyan, hogy hétvégén is találkoztunk. Közösen tanultunk hétvégén is. A tanodai dolgozók, ha kell, a szabadidejükben is segítenek. Ez nem egy olyan kapcsolat, ami hétfőtől-péntekig tart.

A Tanoda többről szól, mint tanulás! Velük jutottam el először a Balatonra egy biciklistábor keretein keresztül. Körbebiciklizhettem az egész Balatont. Életemben akkor voltam először a Balatonon. Sose gondoltam, hogy egyszer a tanáromat a saját otthonában megtréfálhatom. Az itt dolgozók egyik hétvégén szerveztek nekünk egy lányos estét, egy pizsama partyt az egyikük lakásán. Akkor aludtam legelőször Pécsen. Sétáltunk a városban, este filmet néztünk. Az idő nem volt hozzánk kegyes, mert esett az eső, de ez minket nem akadályozott mg abban, hogy beleugorjunk az összes szökőkútba, ami csak az utunkba került. Az egész éjszakát átbeszéltük. Először az volt a terv, hogy a tanárainkat kenjük össze fogkrémmel, de nem mertük megtenni. Az ajtó kilincs és a WC ülőke viszont nem menekült. Így utólag is elnézést kérek ezért!

A tanoda nélkül nem tudtam volna elvégezni a gimnáziumot, a főiskola pedig egy lehetetlen, szép álom maradt volna. Nagyon hálás vagyok a tanodának mindenért és annak a kedves embernek, aki mindezt létrehozta! Szerintem mindenki tudja, kire gondolok. Hatalmas áldás volt számomra a tanoda. Köszönöm!