A magánfenntartású alapfokú művészeti iskolák számos sajátos nehézséggel kerültek szembe a járványhelyzet miatt. Az AME szakértői felmérték a tagiskolák problémáit. A főbb problémakörök: a telephelyek helyszíneinek nehézségei, a gyerekek és pedagógusok intézmények közötti átjárása, a beíratási nehézségek és az ebből adódó bizonytalan létszámok.
Ezért az elnökség felkérésére Gabnai Klára tagozatvezető és Lencsés Lídia elnökségi tag a szervezetünk művészeti tagozata nevében 2020. szeptember 7-én egyeztetéseket kezdett a minisztérium illetékeseivel a járványhelyzet miatt kialakult égető problémákról. A minisztérium részéről odafigyelést és támogató szándékot tapasztaltunk, így közös munkával az iskoláknak lehetősége nyílt egyedi helyzeteik megjelenítésére is. Ezzel országszerte sok iskola élt is. Több szervezet csatlakozott ehhez a folyamathoz, így közös eredményünkké vált az alapfokú művészeti iskoláknak, illetve az ezeknek helyt adó köznevelési intézmények vezetőinek címzett miniszteri levél, amely kifejezi a művészetoktatás értékeit, fontosságát és reményt adhat arra, hogy a tanév – helyenként ugyan kissé megkésve, de – minden művészeti iskolában rendben elindulhasson. A továbbiakban is folyamatosan konzultálunk az iskolákkal, további ügyekben is képviseljük érdekeiket, legyen szó gyereklétszám változásról, terem hiányról, munkáltatási problémákról, vagy egyéb felmerülő kérdésekről.
Schiebelhut Lara (Diabelli Ami)
Petik Dóra (Diabelli Ami)