GYED-ről visszatérő kolléga problémás esete
Dolgozónk 2016.09.01-én állt munkába, abszolutóriummal. Az akkori intézményvezető határozatlan időtartamra Ped I./2 besorolásba helyezte. A munkaszerződés mellékleteként a munkaviszony „fennmaradását” nyelvvizsga letételéhez kötötte. Először 2017. január 31-i határidővel, majd újabb egy év haladékot adva a nyelvvizsga megszerzésére 2018. január 31-ig azzal, hogy „amennyiben az említett határidőig a Munkavállaló nem teljesíti a feltételeket, úgy a Munkáltató a fennálló munkaviszonyát ezen határidővel felmondja.”
A dolgozónk azóta szülési szabadságra ment, jelenleg is GYED-en van.
2019 augusztusában jelezte, hogy másik iskolában szeretne elhelyezkedni és igénybe kívánja venni a CSED és a GYED után járó szabadságát. A nyelvvizsga letétele nem történt meg.
A kérdések:
Köteles-e az intézmény kifizetni a CSED és A GYED után járó szabadság teljes összegét?
A kolléganőt az akkori intézményvezető a pedagógus életpályamodell alapján tévesen sorolta be, hiszen csak gyakornoknak számít. Ez esetben visszasorolható-e?
Illetve mivel nem mutatta be a diplomáját, 2019 augusztusában fenn áll-e a munkaviszonya, vagy 2018. január 31-én automatikusan megszűnt?