Események betöltése

« All Events

  • Ez az esemény elmúlt.

„Akik arra születtek…” Pedagógus álláshelyek 2024. rendezvénysorozat

május 9 @ 12:30 - 16:00

A Belügyminisztérium és a Kulturális és Innovációs Minisztérium a pedagógusképző egyetemek együttműködésével programsorozatot szervez azzal a céllal, hogy a pedagógusképzésben lévők számára népszerűsítsék a pályát.

Dr. Balatoni Katalin helyettes államtitkár nevében az Alapítványi és Magániskolák (és -Óvodák) Egyesülete (AME) kapta a felkérést, hogy a tankerületi centrumok, szakképzési központok, önkormányzatok és egyházi fenntartók mellett a magánszektor intézményfenntartói képviseletében megjelenjen ezeken a rendezvényeken.

A rendezvényeken az Egyesületünk fogja az érdeklődőket tájékoztatni a magánszféra helyzetéről, különböző intézményekről, valamint intézmények állásajánlatairól. A helyszínen zajló informálódással szeretnénk megalapozni egy olyan adatbázis létrehozását, amelyben az AME tagjai a későbbiekben is kereshetnek kollégákat. A standunkon elérhetővé tesszük intézményeink szóróanyagait, kiadványait is. A rendezvények 13 – 16 óra között kerülnek megrendezésre.

Tavasszal a következő időpontokban és helyszíneken jelenünk meg:

  • május 9. Szeged, Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ
  • május 22. Debrecen, Debreceni Egyetem
  • május 28. Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, ELTE, Lágymányosi Campus

További őszi helyszínek lesznek: Eger, Győr, Vác, Pécs, Nyíregyháza, Kaposvár.

A helyszíneken lehetőség lesz az AME pedagógus adatbázisába feliratkozni.

Nem AME tag magánfenntartású köznevelési intézmények megejelenési szándékukat az ame@maganiskolak.hu címre jelezhetik.

Várjuk az érdeklődőket!

Részletek

Dátum:
május 9
Időpont:
12:30 - 16:00
Esemény kategória:

Helyszín

Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ

Részletek

Dátum:
május 9
Időpont:
12:30 - 16:00
Esemény kategória:

Helyszín

Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ